LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

 

Tisztelt Lakosság!

 A 2014/2019-es önkormányzati ciklus idején a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet megszüntette fiókját településünkön.

Sajóvámosi Önkormányzati Képviselő-testülete már akkor komoly erőfeszítéseket tett a Takarékszövetkezet és az ATM (bank automata) településen maradásáért.

A Takarékbank gazdasági érdekei ezt nem tették lehetővé, az ATM helyben maradását pedig éves szinten több millió forintos összeghez kötötték.

2020. januárjában a képviselő-testületi zárt ülésén ismét felvetődött a bank automata kérdése, ahol a képviselő-testület tagjai felhatalmaztak azzal, hogy több pénzintézettel kezdjek tárgyalni az önkormányzat nevében, a már fentebb említett ügy megoldása érdekében.

Nincs szükség ahhoz, hogy a testület határozat formájában bízzon meg ilyen ügyekben, mivel a képviselő-testület a polgármester munkáltatója, ezért feladatom, hogy az önkormányzat választott képviselői egyöntetű – akár szóbeli – véleményének eleget tegyek.

Mint eddig is és ezután is a település érdekében közös és nem egyéni döntések születnek.

Ez a Közlemény a Képviselő-testülettel történt egyeztetés után és hozzájárulásával kerül közzétételre.

Sajóvámos, 2020.02.10

                       Sajóvámos Község Önkormányzata nevében

Váradi Lajos

polgármester